Hamarosan kezdetét veszi a XXVIII. ‘Kátai Tánctalálkozó.
Az elmúlt évekhez képest több ponton is változik a rendezvény programja, remélhetőleg pozitív kicsengéssel!
Öt ország táncosai érkeznek vendégségbe, s nemcsak Nagykátán, hanem, a tervek szerint, négy környékbeli településen is színpadra lépnek. Természetesen tájelőadások eddig is voltak. Kettő egész estés Gálaműsor azonban még nem.
Augusztus 18-án a Nagykátán és a környező településekről érkező néptáncegyüttesek adnak egy “magyaros” műsort. Az estén Terék József és barátai fogják húzni a színpadon lévőknek, előadás után pedig a táncházban, a tanulni vágyóknak.
Augusztus 19-én az öt vendégegyüttesé a színpad.
Az augusztus 20-i nap szokás szerint a reggeli, ünnepi Szentmisével és Kenyéráldással kezdődik a Római Katolikus Templomban.
Utána viszont menetfelvonulás a Római Katolikus Templomtól a Piactérig.
Itt már kora délelőttől kezdve programok várják az érdeklődőket. A kezdeti órák a kicsiké, a Szegedi Miniszinház és az ausztriából érkező gyerekcsoport kezd a színpadon.
A Tápiómente Táncegyüttes 13 óra körül adja elő műsorát.
A táncegyüttesek után a Coctail szalon- és tánczenekar zenéjére rophatják a táncoslábúak 19 órától.
A Városgazdálkodási Szervezet által készített ételből bárki vásárolhat, aki az egész napos kintlét mellett dönt. Ebédjegy 500 Forintért lesz majd kapható.
Kérjük Támogatójegyek vásárlásával segítség a XXVIII. Kátai Tánctalálkozót!
